A Szent László – Unirii tér látványtervezete -Forrás : ebihoreanul.ro
Az utóbbi néhány hónap egyik legtanulságosabb története a nagyváradi Szent László (Unirii) tér tervezett felújítása, mely újabb és újabb fordulatokkal szolgál, lassacskán totális káoszt teremtve a városlakók fejében. Az egészet legtömörebben úgy foglalhatjuk össze: hogyan lehet európai pénzen az európaiságot megcsúfolni.
Érdekes módon a történet nem igazán lépte át a helyi közvélemény érdeklődését, pedig ez legalább annyira közös, országos téma, mint az egyik kolozsvári iskola egynyelvű táblájának története, vagy a marosvásárhelyi magyar napok, a Forgatag körüli álságos polgármesterkedés. S városnapok lehetnek jövőre szerencsésebb körülmények között, névtáblát is lehet könnyedén újabbra, kétnyelvűre cserélni, de egy nagyváros főterét hosszú évtizedekre teheti tönkre a törvényt megkerülő hozzá nem értés. (És még én vagyok jóhiszemű, ha csak ezt feltételezem.) Hogy a tér ügye nem igazán lépte át város- és megyehatárt, annak talán leginkább az az oka, hogy megértéséhez, áttekintéséhez szakmai hozzáértés szükségeltetik. A laikusok, köztük a politikusok, nem feltétlenül tudnak vélemény mondani tervrajzok, makettek alapján. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az ilyen kérdésekben a helyi közvélemény megkerülésével kellene döntéseket hozni. Az ideális eset, ha a szakemberek, a város lakói és a választott önkormányzati vezetők véleménye megegyezik, legalábbis összecsiszolható. A mi esetünkben nem ez történt. Nem kérdeztek, nem csiszoltak. (Azt már csak csendesen kérdezem: biztos, hogy erre a legsürgetőbb költeni a derék Unió pénzét?)
Nem is az a szomorú, hogy a sok szemszögből megvalósíthatónak talált, minden engedélyt és jóváhagyást elnyert terv az egyik döntéshozónak – esetünkben a város egyik alpolgármesterének – nem tetszik, hanem az, hogy személyes esztétikai (?) szempontjai alapján szinte minden kontrollt átlépve dobhatja kukába sokak munkáját, szakmai hitelét, s nem utolsósorban írott szabályokat. Így válik a város működése kiszámíthatatlanná, az önkormányzat megbízhatatlanná, a vezetés hiteltelenné.
S újfent hangsúlyoznám, hogy amit itt a hatalmukkal visszaélő, súlyos szereptévesztésben lévő urak a jövő év végéig ki szeretnének kényszeríteni – a határidő lekésése a brüsszeli pénzcsap elzárását jelentheti –, az az egyik legfontosabb, több száz év során kialakult közterünket változtatja meg alapvetően. Számomra ezért is értelmezhetetlen az eddig tapasztalt érdekvédelmi passzivitás. A tér újragondolása, nagyváradtalanítása mellett egyelőre másodlagos, hogy éppen kinek a szobra távozik, s kinek a szobra érkezik a nem hivatalosan a városalapító nevét viselő közös agoránkra. Mert azt már volt szerencsénk megtanulni: a szobor halad, a tér marad.
Forrás : varad.ro
Érdekes módon a történet nem igazán lépte át a helyi közvélemény érdeklődését, pedig ez legalább annyira közös, országos téma, mint az egyik kolozsvári iskola egynyelvű táblájának története, vagy a marosvásárhelyi magyar napok, a Forgatag körüli álságos polgármesterkedés. S városnapok lehetnek jövőre szerencsésebb körülmények között, névtáblát is lehet könnyedén újabbra, kétnyelvűre cserélni, de egy nagyváros főterét hosszú évtizedekre teheti tönkre a törvényt megkerülő hozzá nem értés. (És még én vagyok jóhiszemű, ha csak ezt feltételezem.) Hogy a tér ügye nem igazán lépte át város- és megyehatárt, annak talán leginkább az az oka, hogy megértéséhez, áttekintéséhez szakmai hozzáértés szükségeltetik. A laikusok, köztük a politikusok, nem feltétlenül tudnak vélemény mondani tervrajzok, makettek alapján. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az ilyen kérdésekben a helyi közvélemény megkerülésével kellene döntéseket hozni. Az ideális eset, ha a szakemberek, a város lakói és a választott önkormányzati vezetők véleménye megegyezik, legalábbis összecsiszolható. A mi esetünkben nem ez történt. Nem kérdeztek, nem csiszoltak. (Azt már csak csendesen kérdezem: biztos, hogy erre a legsürgetőbb költeni a derék Unió pénzét?)
Nem is az a szomorú, hogy a sok szemszögből megvalósíthatónak talált, minden engedélyt és jóváhagyást elnyert terv az egyik döntéshozónak – esetünkben a város egyik alpolgármesterének – nem tetszik, hanem az, hogy személyes esztétikai (?) szempontjai alapján szinte minden kontrollt átlépve dobhatja kukába sokak munkáját, szakmai hitelét, s nem utolsósorban írott szabályokat. Így válik a város működése kiszámíthatatlanná, az önkormányzat megbízhatatlanná, a vezetés hiteltelenné.
S újfent hangsúlyoznám, hogy amit itt a hatalmukkal visszaélő, súlyos szereptévesztésben lévő urak a jövő év végéig ki szeretnének kényszeríteni – a határidő lekésése a brüsszeli pénzcsap elzárását jelentheti –, az az egyik legfontosabb, több száz év során kialakult közterünket változtatja meg alapvetően. Számomra ezért is értelmezhetetlen az eddig tapasztalt érdekvédelmi passzivitás. A tér újragondolása, nagyváradtalanítása mellett egyelőre másodlagos, hogy éppen kinek a szobra távozik, s kinek a szobra érkezik a nem hivatalosan a városalapító nevét viselő közös agoránkra. Mert azt már volt szerencsénk megtanulni: a szobor halad, a tér marad.
Forrás : varad.ro
EgyVáradi Blogja 