jelentősége nincs a magyar irodalom történetében, illetve nincs nagyobb, mint az összes többi váradi lokálnak, vendéglőnek, kávéháznak, ráadásul épp Ady Endréhez köthető a legkevésbé az egykori Royal. Ady még kezdő, fiatal, anyagiakban nem dúskáló firkász volt 1900. október 15-én, amikor átadták az idősebb Rimanóczy Kálmán tervei alapján készült és általa is tulajdonolt Rimanóczy Szálló és a Gőzfürdő új szárnyát, a Bémer térit, amit a néhai Magyar Királyhoz vendégfogadó helyére emeltek tíz évvel a Körös-parti szárny felhúzása után. Váradi újságíróskodása idején – ami nem egészen négy évig tartott – Ady a központi kocsmák törzsvendége volt, legtöbbjük ma már nincs meg, az Emkébe (a mai Astoriába) is csak annak megnyitása után, 1902 nyarától járhatott, a helytörténészek kutatásai egyértelműsítették, hogy a „fényes” Royalt kimondottan nem kedvelte. Aminek az is az egyik oka lehetett, hogy az elegáns, fényűző, elit lokálban főként a helyi politikai-közigazgatási-katonai körök jelesei grasszáltak, nem Ady Endre és társai, kollégái és barátai, a szellemi közmunkások és polgárok frekventálták.
Az ugyan örvendetes, hogy újra régi pompájában várja a vendégeket az amúgy romlásnak indult műemlék épületegyüttes földszintjén az Oradea nevű fényes lokál, de a váradi Ady-kultuszt fölösleges mesterségesen felturbózni, pláne valótlan elemekkel, légből kapott marketingfogásokkal, ujjból szopott mítoszokkal.
Reggeli Újság
Forrás : erdely.ma
Jalsovszky Katalin-Tomsics Emőke: A tegnap világa.
Officina Nova, Budapest, 1992, 247. oldal.